A vakolást már a jól megérdemelt feladatok közé sorolhatjuk. Ilyenkor hangzik fel először a bűvös mondat: „Jaj, végre már itt tartunk!”. Egy lakásfelújítás vagy építkezés esetén lélektanilag ez a munkafolyamat már engedi láttatni az „alagút végét”, belátható időn belül lakhatóvá válik a lakásunk.

Ekkorra már általában készen vannak az elektromos és vizesblokkok is. A belső fal vakolása azonban nem kis munka, nem kevés odafigyelést és precizitást igényel. Általában a falazást végző szakemberek a belső falak vakolását is elvégzik. Érdemes szakértővel egyeztetni akkor is, ha a feladatot mi magunk akarjuk elvégezni, mert a vakoláshoz nem kevés rutin és kézügyesség kell. 
A vakolóanyagok mészből, cementből és homokból készülnek. Szerencsére már nem kell nekünk kikevernünk magát az anyagot, a szakboltokban előre kikevert, belső térre alkalmas vakolóanyagokat már jó áron lehet venni, amelyek téglára, betonra, fagyapotra egyaránt felvihetőek. A rosszul kikevert, túl cementes vakolat kemény lesz, és nem tudunk dolgozni vele. Lehetőség szerint ne bízzuk a véletlenre a dolgot!

A legelső lépés itt is a fal por- és zsírmentesítése. Ezután következhet a nedvesítés és az úgynevezett előfröcskölés. Körülbelül 2 nap száradási idő után egy újabb nedvesítés szükséges és egy hígabb habarcs felvitele. Ezután kezdhetjük el felvinni a használati utasítás szerint bekevert vakolatot. A munka meggyorsításához használhatunk vakológépet. Amennyiben ez nem áll rendelkezésünkre, jobban oda kell figyelnünk, hogy csak annyi anyaggal dolgozzunk egyszerre, ami még nem köt meg. A vakolatot fánglival oszlassuk el a falon. Mindig lentről fölfelé tartó mozdulatokkal dolgozzunk, majd vízszintes irányba is simítsuk el a vakolatot, és figyeljünk arra, hogy a lehető legegyenletesebben oszlassuk el a falon. A vakolat csak így lesz esztétikus. 15 milliméter vastag réteg bőven elegendő. Vastagabb vakolat esetében a fal hamar berepedezik. Amikor az alapvakolat megszáradt, következhet a simítóvakolat. A simítóvakolat „lelke” a megfelelő hígítása. Ha biztosra akarunk menni, érdemes már előre bekevert és felhígított simítóvakolatot vásárolnunk. A simítóvakolat szemcsemérettől függően díszítésre is alkalmas amellett, hogy az alapfelület sima és egyenletes lesz. A simítóvakolat felhordása előtt érdemes lehet mélyalapozót használni a biztos munkához. A vakolt felületet hagyni kell magától kiszáradni, egyéb rétegeket ne vigyünk fel a teljes száradásig. Ez több hét is lehet, az időjárástól függően.

keyboard_arrow_up
Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Essential
These cookies are needed to make the website work correctly. You can not disable them.
Essential
Accept