Zuhanytálca és zuhanykabin helyett épített zuhany is kialakítható a fürdőszobában. Az épített zuhanynál nem csak a víz elvezetésére, de a vízszigetelésre is nagy gondot kell fordítani.

A ház legnagyobb ellensége a víz, amely megtalálja a legkisebb repedést is és évek kitartó munkájával rengeteg kárt okoz. Eláztatja a falakat, tönkre teszi a házat.

A legtöbb esetben kontrolláljuk a víz útját, csövekben és irányítottan fut végig. Egyetlen helyzetben, az épített zuhanyban „engedjük a földre”. Bár a csempe vízszigetelő, épített zuhanynál a csempe alatt is vízszigeteléssel kell ellátni a falat, padlót.

Épített zuhanyzóban kétféle vízzel kell számolni. Az egyik a fröccsenő víz, amely elsősorban az oldalfalakat éri, lefelé csorog és a legkevesebb gondot okozza. A csempe alá szakszerűen felvitt folyékony fólia megfelelő védelmet nyújt ellene. A zuhany padlóját vagy a zuhanyban kiépített párkányokat azonban hatékonyabb vízszigeteléssel kell ellátni, mert nagyobb mennyiségű víz és a víznyomás ellen is védekezni kell.

A padlóra és a falak lábára, ahol naponta rengeteg víz folyik, sőt, meg is áll vagy összefolyik, érdemes a Barra 2000 vízzáró habarcsot két rétegben felhordani. A vízzáró habarcsot előnedvesített, tapadóhíddal kezelt felületre lehet felvinni. Egyszerre csak kisebb mennyiséget célszerű bekeverni, mert a vízzel elkevert habarcsot először 10-15 percig pihentetni kell, majd fél órán belül fel kell hordani. A megkötött habarcsot nem lehet ismét felhígítani.

A vízzáró habarcs egyenletes felületet képez, ám az épület apróbb mozgásai során megszakadhat, és ez nagymértékben rontaná a vízszigetelés minőségét. Éppen ezért a sarkokat Soriflex sarokerősítő - tömítő szalaggal kell megerősíteni. A szalag rugalmassága követi az apróbb változásokat és a vízzáró habarccsal erős és megbízható vízszigetelést hoz létre.

A vízszigetelés burkolható, csempézhető. Mechanikai behatások sérthetik a vízzáró hatást, ezért ha csempét kell levésni, akkor a szigetelést is érdemes javítani, sértetlenségét ellenőrizni.

 

keyboard_arrow_up
Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Essential
These cookies are needed to make the website work correctly. You can not disable them.
Essential
Accept